Mentsük meg a Sláger rádiót !!!

A KENYERET MÁR ELVETTÉK, A CIRKUSZT NEM ADJUK !!!

 

"Ma döntött az ORTT! November 18-ától a határozat szerint másik rádió működik majd a Sláger Rádió helyén. A hírek szerint az eddig megszokott zenei műsor helyett Önök a továbbiakban egy politikai beszélgetős műsort hallhatnak majd!
A híresztelésekkel ellentétben a legnagyobb összegű díj ajánlatot a Sláger Rádió tette. Egy most induló, politikai irányultságú beszélgetős rádió ennek töredékét sem képes kitermelni és befizetni. Az ORTT döntése következtében ezért évi 670 millió forinttól esik el a költségvetés!
Mivel politikai döntés született súlyos kárt szenvedett a magyar demokrácia és a sajtószabadság. A döntés súlyosan árt az ország nemzetközi megítélésének, egy olyan helyzetben amikor Magyarországnak a rendszerváltás óta a legnagyobb szüksége lenne a külvilág rokonszenvére, a politikai befolyástól és a korrupciótól mentes befektetői környezetre.A hallgatók és Magyarország érdekében minden törvényes eszközt igénybe veszünk, hogy Önökkel maradhassunk.
Köszönjük, hogy eddig is és most is bennünket hallgatnak!

Heal Edina, a Sláger Rádió vezérigazgatója"

a tv2 adásából:

http://dl.getdropbox.com/u/1201829/Video_1028-1833%28TV2%29.swf

 

Ez olvasható a Sláger rádió honlapján. Kérek mindenkit akit érint ez a dolog tegyünk ellene valamit. Nem elég , hogy politikusaink tönkre tesznek minket még a szórakoztatásunkba is beleszólnak. Azt mondom

Elég volt !!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

itt a peticiós oldal :

http://www.petitionspot.com/petitions/slagerradio

és itt az új peticiós oldal :

http://www.hallgatokaradioert.com/tiltakozok.php

Mindenki küldjön egy e-mailt a kobolura@gmail.com - ra aki tudna segíteni az aláírások gyűjtésében . Köszönöm mindenkinek aki segít .

 

Az oldalt készítette :

Auffenberg Árpád György alias Kobol Ura



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 3
Havi: 10
Össz.: 7 280

Látogatottság növelés
Oldal: Ami van most
Mentsük meg a Sláger rádiót !!! - © 2008 - 2024 - mentsukmegaslagert.hupont.hu

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »